2013. I. Spinning Nap
2013.06.15. 16:16
Hát megtörtént ez is…
2013. június 08.
I. Spinning Nap
Ez a nap arról kellett, hogy szóljon, hogy Ti adjátok át tudásotokat a társaitoknak és ezáltal edzői szemmel pillanthassatok bele a spinning világába.
Rólatok kellett szólnia!
Ahhoz, hogy délben valóban tekerhessünk, a fiúkkal reggel nekiálltunk a pakolásnak. Hála az égnek már összeszokott csapat vagyunk, rutinszerűen oldjuk meg a feladatot. Így mire megérkeztek az első emberkék, a biciklik szépen felsorakozva várták, hogy elfoglaljátok őket. Nagy örömömre már kezdésre elég szép számban összejöttünk, csak egy-egy szabad hely volt fellelhető a csarnokban. Szokásunkhoz híven pici csúszással kezdtünk, de ennek így is kellett lennie. A jó dolgokra várni kell!
És érdemes volt….nagyon érdemes!!!
Hosszan és hosszan ecsetelhetném, részletezhetném, hogy ki, miért tartott jó edzéseket. Mert mindenkiről csak felsőfokon tudnék beszélni. De külön nem szeretnék. Nem szeretnék kiemelni senkit, ezért csakis összességében, a saját és legfőképpen a Ti véleményeteket tolmácsolom:
SZENZÁCIÓS VOLT!!!
Mindenki saját magát adta, profi módon vezényelte az edzését és szó se róla, elég kemény tempót diktált.A kint tekerők közül volt, aki kicsit izgult, de olyan is, aki mindenféle lámpaláz nélkül oldotta meg a feladatot. Kivétel nélkül mindegyikőjüknek az volt a véleménye, hogy ezt egyszer mindenkinek ki kell próbálnia, át kell élnie,mert fantasztikus élményt nyújtott nekik. Szerencsére azzal sem volt semmi különösebb probléma, hogy ki-mikor-kinek adja át a biciklijét. Teljesen rugalmasan, gördülékenyen oldottátok ezt meg és ennek nagyon örülök.
Száz szónak is egy a vége, a lehető legjobban sikerült az I. Spinning Nap.
Nagyon büszke vagyok Rátok és arra, hogy ilyen remek csapat vagyunk!
Remélem, hogy ebből is hagyomány teremtődik és a következő években is kedvet éreztek majd egy ilyen jellegű rendezvényhez.
De ugye a napnak itt nem volt vége….folytatás lent a Rába-parton. Itt aztán lehetett pótolni az elégetett kalóriákat. Jobbnál jobb falatok vártak arra, hogy elpusztítsuk azokat.A böllérek fantasztikusat alkottak, minden kifogástalan volt!!!
„Tele vagyok, degeszre ettem magam, nem bírok többet enni”
Ezeket a mondatokat lehetett hallani. Ez volt a cél! :-)
Úgy gondolom, hogy mind a délután, mind pedig az este (hajnal) jó hangulatban telt
és újfent megfelelő nap volt a csapatépítésre.
Köszönöm mégegyszer a felkészülést, a részvételt, a hangulatot, a fiúknak a pakolást,
AZ EGÉSZ NAPOT … MINDENKINEK!!!
Véleményeket, észrevételeket, hozzászólásokat bátran osszátok meg velem
illetve egymást közt a fórumban a rendezvényekről témában!
Képek a Galériában, 2013. I.Spinning Nap mappa
Videók is készültek, de azokra picit még várnotok kell.
|